Szállásfoglalás - Budapest
3 csillagos hotelek Budapesten
A Hotel Charles a főváros budai oldalán, a Gellért-hegy mellett, a fő turista látványosságok közvetlen közelében várja vendégeit. Ideális elhelyezkedéséből adódóan Budapest nevezetességei akár gyalog (Citadella, Várnegyed), de tömegközlekedéssel is percek alatt megközelíthetők. A híres Váci utca és a pesti belváros mindössze két buszmegállónyira van, és a busz közvetlenül a szálloda mellett áll meg.
2 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 8.751 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 8.751 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Charles
Az Elite Stúdiók Budapest központjában, egy új épületben találhatóak, a Wesselényi utca elején, néhány lépésre a Dohány utcai Zsinagógától. A híres sétáló utca, a Váci utca, néhány perc séta az épülettől, az Astoria és Deák tér metrómegállók pedig 2-2 perc sétára találhatóak (a Deák téren minden metróvonal elérhető). A lakások központi fekvése miatt a legfontosabb turista látványosságok gyalog is megközelíthetőek. Budapest legjobb éttermei, legfontosabb áruházai, leghíresebb utcái, és leglátogatottabb szórakoztató központjai is mind könnyen elérhetőek a lakásoktól.
0.8 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 8.460 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 8.460 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Elite Stúdiók & Apartmanok
A Bo18 Hotel Budapest nyolcadik kerületében, a nemrégiben átadott Corvin bevásárlóközpont és Corvin sétány kapujában található. A tömegközlekedéssel és személygépkocsival egyaránt egyszerűen megközelíthető szálloda elhelyezkedése biztosíték a csendes, zavartalan tartózkodásra, a nyüzsgő budapesti belváros közelében. A háromcsillagos szállodától egy perc sétára megannyi szórakozási, vásárlási, étkezési lehetőség és szórakozóhely várja kikapcsolódni vágyó vendégeket.
1.8 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 11.085 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 11.085 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Bo18 Hotel Superior
A háromcsillagos City Hotel Unió Budapest szívében, a város üzleti és bevásárló negyedében helyezkedik el, az Erzsébet körúttól egy perce található. Kényelmes sétával 5-15 percen belül elérhető az Operaház, a Liszt Ferenc Zeneakadémia, a Hősök tere, a Szépművészeti Múzeum, a Terror Háza Múzeum és még számos csodálatos épület és látványosság.
1.5 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 9.626 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 10.502 Forinttól!
További részletek a szállodáról: City Hotel Unió
A Hotel Benczúr Budapest belvárosában, a világörökség részét képező Andrássy úttal párhuzamosan fekvő Benczúr utcában, könnyen megközelíthető helyen, mégis a város zajától elzárva, elegáns környezetben várja kedves vendégeit.
2.6 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 11.085 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 11.668 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Benczúr
A City Panzió Mátyás háromcsillagos szálloda Budapest belvárosában, az Erzsébet híd pesti oldalán, a híres Mátyás Pince Étterem feletti épületben.
0.1 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 9.422 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 9.422 Forinttól!
További részletek a szállodáról: City Panzió Mátyás
Gyalog is mindössze néhány percnyi távolságra Pest kereskedelmi-, pénzügyi-, kulturális- és pénzügyi központjaitól - itt helyezkedik el az Erzsébet City Center szálloda a belváros szívében. Közvetlen környezetében számos idegenforgalmi látványosság található.
0.4 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 12.835 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 12.835 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Danubius Hotel Erzsébet
A Burg Szálloda ablakaiból festői panoráma nyílik Budapestre. A főbejárat a Szentháromság térről nyílik. Kizárólag nemdohányzó szálloda.
1.9 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 11.377 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 12.864 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Burg Hotel
A Best Western Hotel Art Budapest belvárosának szívében, a Kálvin tér és a pesti Duna-part között egy csendes utcában várja vendégeit. Történelmi falai között 32 modern, minden lehetséges kényelemmel ellátott légkondicionált szobát, 30 fő fogadására alkalmas konferenciatermet, szaunát és fitnesstermet, valamint hagyományos magyar ételeket felszolgáló éttermet kínál.
0.6 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 11.960 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 13.419 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Best Western Hotel Art
Budapest exkluzív negyedében, zöldövezetben a tájvédelmi körzet határán helyezkedik el a klasszikus stílusban épült Hotel Villa Korda. A kiváló hegyvidéki levegő és a pihenőkert feledteti a város közelségét; belváros negyedóra alatt elérhető saját autóval, 30 perc alatt tömegközlekedéssel.
4.8 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 5.834 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 7.584 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Korda Villa
Budapest III. kerületében, a Csillaghegyen található az Attila Hotel. A szállodától jó közlekedés nyílik a történelmi belváros, Szentendre és a Dunakanyar irányába.
7.8 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 4.376 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 5.251 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Attila Hotel
A Hotel Swing City Budapest szívében, a Nagykörúton található háromcsillagos szálloda, amely barátságos, családias légkörrel várja vendégeit. Tömegközlekedési eszközökkel kiválóan megközelíthető (4-6-os villamos, 3-as metró), így ideális kiindulópontként szolgálhat mind a szórakozni vágyó, mind a város nevezetességeit és a kulturális értékeket kedvelő és kereső vendégek részére.
1.6 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 6.709 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 8.168 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Swing City
Budapest szívében, az elegáns és híres Váci utcában várja vendégeit a Hotel Promenade kényelmes elhelyezéssel, a közelben látnivalók sokaságával, vendéglőkkel, üzletekkel és hangulatos utcákkal meg terekkel.
0.2 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 11.814 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 12.864 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Promenade City Hotel
A Hotel Queen Mary Budapest szívében, az Oktogon és a Blaha Lujza tér között, a nagykörút melletti csendes utcában helyezkedik el. A 2003-ban megnyílt szálloda a látnivalókban és szórakozóhelyekben bővelkedő környék mellett légkondicionált és zajizolált szobákkal, minőségi szolgáltatásokkal és otthonos hangulattal várja vendégeit.
1.3 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 10.210 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 10.793 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Queen Mary
Az Atlantic Hotel a pesti belvárosban található, 2005 szeptemberétől várja vendégeit. A város szívében is kellemes, nyugalmas környezetet biztosít a belső átriumos kialakítás, amely a szálloda belsejébe egész nap természetes fényt tükröz.
2.4 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 8.460 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 10.210 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Atlantic Hotel
A Kapu Panzió a Sas -hegy lábánál, a belvároshoz és M1,M7-es autópályákhoz közel fekvő családias kis panzió.
3.7 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 9.626 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 11.085 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Kapu Panzió
A háromcsillagos Hotel Omnibusz Budapesten öt metrómegállóra található a városközponttól, Budapest egyik legnagyobb parkja, a Népliget mellett.
5 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 7.876 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 8.460 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Omnibusz
A Bed-Breakfast Hotel barátságos szálloda Budapest északi részén, kellemes kertvárosi környezetben található, elérhető áron ajánl othhonos szobákat, azoknak a vendégeknek akik nem szeretnének a szállásra túl sokat költeni.
7.4 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 6.418 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 6.418 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Bed-Breakfast Hotel
A Hotel Atlas háromcsillagos szálloda központi elhelyezkedésű: innen rövid idő alatt megközelíthető a történelmi városcentrum akár gyalog is, valamint aközelben megálló villamossal vagy metróval. A szálloda csoportos és egyéni vendégek számára is kényelmes szállást biztosít, légkondícionált szobákban.
2.2 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 10.210 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 11.377 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Atlasz Hotel
Budapest központjában, a Rákóczi úton, a Keleti pályaudvartól 200 méternyi távolságra található a Hotel Elit Budapest. Busszal és metróval a város bármely része elérhető, így könnyen elérhetőek Budapest fő nevezetességei, találkozási pontjai.
2.1 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 8.460 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 9.335 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Elit Hotel Budapest
A Hotel Szőnyi Budapest egyik legszebb kerületében, a zöldövezetéről ismert Zuglóban helyezkedik el. A szálloda 42 szobával várja vendégeit, ezek pótágyakkal együtt akár 90 személyt is fogadni tud egyszerre.
4.9 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 12.835 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 15.752 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Szőnyi Hotel
A City Inn nevéhez hűen a város szívében található, és a Ferenc körúti metróállomás közelségének köszönhetően a város távolabbi részeibe is könnyel eljuthatunk. Sok látványosság található azonban egy rövid sétányi távolságra: szórakoztató- és bevásárlónegyedek, sportlétesítmények.
2 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 10.793 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 12.835 Forinttól!
További részletek a szállodáról: City Inn Hotel
A pesti rakpart központi részén lehorgonyzott, a Margit sziget felé szép kilátást nyújtó Fortuna Hajó-Szálló 2000-ben nyitotta meg kapuit.
2.3 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 7.584 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 9.335 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Fortuna Boat
Kellemes, csendes, természetes környezetben, közvetlenül a Duna parton szeretettel várja vendégeit egy igényesen felújított szálloda, az Alfa Art Hotel Superior.
8.6 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 11.085 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 12.544 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Alfa Art Hotel
Újonnan nyílt családias budai panziónk várja Önt szeretettel az év bármely napján. Kellemes, könnyen megközelíthető zöldövezeti környezetben található, közel a Moszkva téri metrómegállóhoz (M2) és a történelmi várnegyedhez.
4 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 6.418 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 7.876 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Fabius Panzió
A háromcsillagos Hotel Happy a Budapesti Vásárközpont szomszédságában várja kedves vendégeit 2003 óta. A szálloda a belvárosból nagyon könnyen megközelíthető akár autó akár tömegközlekedési eszközök segítségével.
5.2 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 10.210 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 12.252 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Happy Hotel
A Lágymányosi híd közelében található Hotel Canada minden irányból (M0, M3, M1, M7, M5 és a Ferihegyi repülőtérről) könnyen elérhető. A szálloda egyszerű útvonalat kínál a főváros kulturális-, turisztikai- és pénzügyi negyedeihez, így egyéni utazók, csoportok és üzleti céllal érkezők számára is megfelelő választás lehet.
4.3 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 11.085 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 11.085 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Canada
A City Hotel Ring barátságos háromcsillagos szálloda a főváros központjában, közel a Margitszigethez és a Nyugati Pályaudvarhoz. Kiválóan alkalmas mind turisták mind üzleti ügyben utazók számára, mert Budapest minden fontos helye könnyen elérhető: a közelben számtalan látványosság van (az Andrássy út, a Parlament, a Bazilika vagy a Hősök tere könnyen elérhető gyalog), az üzleti élet legmozgalmasabb központjai könnyen elérhetőek, de a nagyon jó tömegközlekedés (4-6-os villamos M3 metróvonal) azt is lehetővé teszi, hogy a vendégek a távolabbi kerületekbe egyszerűen és gyorsan kijussanak.
1.6 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 8.678 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 8.678 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Ring Hotel
A City Hotel Pilvax kényelmes és elegáns szobákat kínál kedves vendégeinek a főváros szívében, alig 50 méterre a híres Váci utcától, barátságos környezetben, egy csendes kis utcában. A szálloda kíválóan alkalmas városnéző túrák kiindulópontjaként, hiszen szinte minden fontos turistalátványosság rövid sétával elérhető, de ajánljuk üzleti ügyben utazók számára is, hiszen a város legfontosabb üzleti központjai is a közvetlen közelben találhatóak.
0.2 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 9.422 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 9.422 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Pilvax Hotel
A King Apartments egy-, két- és háromszobás modern és elegáns apartmanjai egy új építésű épületben találhatóak a Király utcában, Budapest belvárosában. Az Operaház és az Andrássy út csak 2 perc távolság az apartmanoktól, az utca pedig telis-tele van éttermekkel, szórakozóhelyekkel. Az Internettel, klímával felszerelt lakások minősége családok és üzletemberek számára egyaránt ideális megoldás lehet nyaralásra vagy munkára.
0.7 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 10.210 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 10.210 Forinttól!
További részletek a szállodáról: King Apartments
A Hotel Ében zuhanyzós szobákkal, étteremmel és konferenciatermekkel várja vendégeit a Budapesti Vásárközpont közelében, a metró Örs Vezér téri végállomásánál.
7.1 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 10.793 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 13.419 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Ében Hotel
Budapest központjában, a pesti oldal szívében várja vendégeit az újonnan nyílt Central Hotel 21. Tizenhét kényelmes szobája, a éjjel-nappal nyitva tartó recepciós szolgálata, valamint rendkívül jó elhelyezkedése, turisták, családok és üzleti ügyben utazók számára is ideális elhelyezést nyújt.
1.4 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 7.001 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 7.584 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Central Hotel 21
A háromcsillagos Hotel Classic a főváros budai oldalán, a Budai hegyek lábánál, egy csendes utcában helyezkedik el. Vendégeit családias légkörrel, kényelmes szobákkal és apartmanokkal, drinkbárral, szaunával, konferenciatermekkel és színvonalas szolgáltatásokkal várja.
2.7 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 11.377 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 14.002 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Classic
A felújított Star City Hotel a város szívétől 10 percnyire található, Budapest nevezetességeinek és látványosságainak közvetlen közelében, a Keleti Pályaudvartól nem messze. A háromcsillagos szálloda a központi fekvés mellett kényelmes szobákat és apartmanokat, ingyenes WiFi Internet csatlakozást, valamint 50 fő részére alkalmas konferenciatermet kínál.
2.6 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 10.502 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 12.252 Forinttól!
További részletek a szállodáról: City Hotel Star
A Star Inn Hotel Budapest Centrum 700 méterre fekszik az Operaháztól, ahonnan akár gyalog is könnyen elérhető a turistalátványosságok jelentős része (Parlament, Szent István Bazilika, Váci utca, Gerbeaud Cukrászda, Lánchíd, a Zsinagóga). A szálloda a város üzleti, bevásárló, kulturális és szórakoztató központjában található, így kiváló mind üzletemberek, mind turisták részére.
1.3 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 11.377 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 11.377 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Star Inn Hotel Budapest Centrum
Budapest legszebb részén, a Rózsadombon található Hotel Papillon 30 szobával és kerthelyiséggel várja vendégeit. Budapest legszebb részén csendes, nyugodt környezetben található szálloda közel van a városközpontba vezető tömegközlekedési eszközökhöz, és gyalogosan mindössze 30 percre a Budai Vártól.
2.7 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 7.584 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 10.210 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Papillon Hotel
A Hotel Fortuna a jó közlekedési lehetőségekkel bíró Nagyvárad tér mellett, a 3. metró vonalán található. Néhány metrómegállóra található a Belváros, és pár villamosmegállóra található a Keleti pályaudvar.
3.6 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 9.043 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 11.377 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Fortuna Hotel
A Gellérthegy egy csendes utcájában található Villa Hotel Kristal egy szépen renovált épület, amely 1997 óta működik szállodaként. A hely mind tömegközlekedéssel, mind gépjárművel jól megközelíthető, és légkondicionált szobákkal, reggelizőteremmel és drinkbárral, gondozott kerttel, valamint biztonságos parkolási lehetőséggel várja vendégeit.
2.3 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 10.210 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 10.793 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Villa Hotel Kristal
A Hotel Császár Budán, a Margit híd lábától 500 méterre, a város központjában fekszik, közel a Duna-parthoz. A szálloda a Komjádi-Császár Uszodával közös épületben helyezkedik el, így a vendégek használhatják annak medencéit.
2.8 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 8.168 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 8.751 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Császár
A Hunguest Hotel Griff Budapest budai oldalán, kellemes környezettel, igényesen berendezett szobákkal, konferenciaközponttal és zárt parkolóval várja vendégeit. A szálloda a Kelenföldi Pályaudvartól és az M1/M7-es autópályától néhány percre helyezkedik el, a főváros központja és a Várnegyed tömegközlekedési eszközökkel is 15 perc alatt elérhető.
3.2 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 8.460 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 11.085 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Griff
A Sas Club Hotel Budán, csendes zöldövezetben, a Sashegy és a Farkasréti temető közelében helyezkedik el. A szálloda a nyugalom szigete mely ideális elhelyezést nyújt autóval érkezőknek az M1/M7 autópálya közelsége és a szálloda saját parkolója miatt. A belváros autóval és tömegközlekedéssel is egyszerűen megközelíthető.
5.7 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 7.293 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 8.460 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Sas Club
A Walzer Hotel Budapest budai oldalán, zöld környezetben, a Németvölgyi úton várja vendégeit, teljesen felújított belső térrel, szaunával, kondicionáló teremmel és masszázs részleggel, étteremmel és konferencia rendezési lehetőséggel.
4 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 14.002 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 17.503 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Walzer Hotel
A Hotel Central Basilica, Budapest szívében, a Szent István Bazillika lábánál, műemléki környezetben, csendes sétálóövezetben várja mindazon városnéző és üzleti utazókat, akik a belvárosból, kitűnő közlekedéssel szeretnék Budapestet megismerni.
0.7 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 14.585 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 17.503 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Centrál Basilica
A Budapest Ferihegyi Repülőteret és a belvárost összekötő Üllői út mentén található a Tulip Inn Millennium, ebből adódóan a városközpont 5 perc alatt megközelíthető akár autóval, akár tömegközlekedéssel (3-as metró).
3.8 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 8.168 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 9.918 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Tulip Inn Hotel
A barátságos, családias hangulatú, háromcsillagos Hotel Ibis Budapest Aero szállodából 15 perc alatt elérheti a történelmi belváros bármely pontját és a Ferihegy Repülőteret is. Az M3 (kék metró) vonalán levő "Határ út" megálló közvetlenül a szálloda előtt található, biztosítva a gyors és egyszerű közlekedést.
6.8 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 9.638 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 9.638 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Ibis Budapest Aero Szálloda
A Hotel Ventura a budai oldalon, a városközpont közelében, kellemes környezettel, zuhanyzós szobákkal, étteremmel, kerthelységgel és konferenciatermekkel várja vendégeit: túristákat és üzletembereket egyaránt.
3.6 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 8.168 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 10.502 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Ventura Hotel
A Hotel Ibis Budapest Centrum Pest belvárosában található a híres Ráday utcában, a Nemzeti Múzeum szomszédságában, a Kálvin térnél. A Váci utca, a város üzleti és kulturális központja gyalogosan mindössze 5 perc sétát jelent, így ez ideális helyszín turisták és üzletemberek számára egyaránt.
0.8 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 13.424 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 13.424 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Ibis Budapest Centrum Hotel
A háromcsillagos Hotel Mercure Duna Budapest központjában, a Petőfi híd pesti hídfőjénél az üzleti és történelmi negyed közelében helyezkedik el, csodálatos kilátással a Dunára és a Gellért-hegyre.
1.7 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 12.048 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 12.048 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Mercure Budapest Duna Szálloda
A háromcsillagos, 139 légkondicionált szobával rendelkező Ibis Budapest Heroes Square (egykori Hotel Liget) kiváló szálláslehet?séget kínál Budapest zöld szívében, a Városligetben, 10 percre a belvárostól, turisztikai látványosságok közvetlen közelében.
2.8 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 13.080 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 13.080 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Ibis Budapest Heroes Square
A Hotel Ibis Budapest City (korábbi nevén Ibis Budapest Emke) a városközpontban található háromcsillagos szálloda; a közeli Blaha Lujza tértől jól megközelíthető az üzleti- és a bevásárló negyed, ezért a szálló tökéletes otthont nyújt üzletembereknek és turistáknak egyaránt.
1.5 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 15.490 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 15.490 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Ibis Emke City Centre Hotel
A kitűnő elhelyezkedésű Jagelló Hotel a budai üzleti negyedben található, az M1-es és M7-es autópályák közelében, a BAH csomópontnál, a Budapest World Trade Center és a MOM Park közelében, kedvező tömegközlekedési lehetőségeket és nyugodt környezetet kínálva vendégeinek.
3.1 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 7.293 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 10.210 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Jagelló
A központhoz közeli, mégis csendes elhelyezkedésű Hotel Sissi kényelmes és barátságos környezetben várja vendégeit. A háromcsillagos, hatemeletes szálloda a maga különleges építészeti stílusával és modern berendezésével első osztályú szolgáltatásokat kínál.
1.7 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 12.999 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 15.000 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Sissi Hotel
Zugló kertvárosában, csendes környezetben, azonban közel a vásárközponthoz és a Budapest Sportcsarnokhoz - a főváros egyik legszebb kerületében helyezkedik el a Hotel Amadeus. Autóval és tömegközlekedéssel is nagyon jól megközelíthető.
7.5 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 10.793 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 13.419 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Amadeus Hotel
Az Aparthotel Prater Residence 2011 áprilisától várja vendégeit huszonnégy modern, teljesen felszerelt apartmannal. Az aparthotel a Corvin sétány, Budapest legújabb üzleti- és lakónegyede mellett, egy újonnan épült, lifttel és garázzsal rendelkező épületben található.
1.9 km távolságra a belvárostól.
Kétágyas szobák éjszakánként már 11.377 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Aparthotel Práter Residence
Budapest egyik legszebb, nyugodt, zöldövezeti, panorámás részén, a Széchenyi-hegyen helyezkedik el a Hotel Molnár két szomszédos épülete. városközpont, annak kereskedelmi és üzleti negyedeivel.
5.4 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 11.377 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 14.294 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Molnár Panzió
A Hotel Baross, Budapest központi részén helyezkedik el, közvetlenül a Keleti Pályaudvar mellett; a szállodának egy szépen felújított régi épület ad otthont, amely tökéletes kiindulópont városnézésekhez vagy szórakozáshoz, mivel minden fontos turistalátványosság és üzlet, vendéglő, bár nagyon könnyen elérhető innen.
2.4 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 11.668 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 13.419 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Baross City Hotel
A Hotel Pest igényes, elegáns háromcsillagos szálloda, mely Terézváros egyik legrégibb épületében idézi a 19. század polgári hangulatát.
0.9 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 15.169 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 18.086 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Pest Hotel
A főváros pesti részén, a Népliget hatalmas parkja mellett található a Hotel Platanus, mely barátságos létkörrel várja vendégeit. A repülőtérről és a belvárosból is jól megközelíthető, akár tömegközlekedési eszközökkel is (M3-as metró Népliget megálló, 1-es villamos).
4.3 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 7.584 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 8.751 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Platánus Szálló
Budapest kiemelt központjában, a Stadionoknál található a város legújabb business és konferenciaszállodája, a Green Hotel. A szálloda hangulatosan kialakított szobáival, nagyobb létszámú és szűk körű rendezvényekre egyaránt alkalmas konferenciatermekkel áll a vendégek rendelkezésére.
5 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 10.210 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 10.793 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Green
Budapest belvárosában, a Corvin negyed metrómegállóhoz közel található a Hotel Thomas, 15 kilométerre a repülőtértől, egy csendes ferencvárosi utcában, így a város nevezetességei könnyen elérhetőek tömegközlekedéssel.
1.8 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 6.418 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 7.001 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Hotel Thomas
A Hotel Silver egyedi építészeti megoldás eredménye: a modern, légkondicionált szobákat és közösségi helyiségeket egy múlt századi polgári házban hozták létre emelet ráépítéssel, megőrizve annak építészeti stílusát. A háromcsillagos szálloda a város szívében található, így szinte része Budapest kulturális és szórakoztató negyedének.
1.7 km távolságra a belvárostól.
További részletek a szállodáról: Silver Hotel Budapest
A Gold Hotel Pest egész évben nyugalmas, barátságos környezetet kínál azoknak, akik felejthetetlen élménnyé akarják tenni budapesti tartózkodásukat, és nem szeretnének túl sokat utazgatni.
5.4 km távolságra a belvárostól.
További részletek a szállodáról: Gold Hotel Pest
A Hotel Monte Christo az ókori romváros mellett, egy nyugalmas, két hektáros Dunára néző parkban helyezkedik el. A szálloda 72 két-, illetve háromágyas, fürdőszobás, telefonnal és televízióval felszerelt szobával rendelkezik, étterem, kávézó, szauna, teniszpálya, zárt parkoló és úszómedence tartozik hozzá.
7.3 km távolságra a belvárostól.
További részletek a szállodáról: Hotel Monte Christo
A háromcsillagos Hotel Seni kényelmes, keleti stílusban berendezett szálloda, amely a repülőtér és a városközpont között félúton helyezkedik el; a kellemes, csendes lakóövezet tökéletes helíszínt biztosít a lazítani kívánó vendégeknek.
10.1 km távolságra a belvárostól.
Egyágyas szobák éjszakánként 10.210 Forinttól. Kétágyas szobák éjszakánként már 11.668 Forinttól!
További részletek a szállodáról: Seni Hotel
A 2008-ban épült Carolina apartmanház Buda szívében, a Gellérthegy lábánál található, igényes zöldövezetben. Közvetlen közelében számos nevezetesség (Gellért Fürdő, Várnegyed, Citadella, Feneketlen tó) található, melyek akár gyalog is kényelmesen megközelíthetők.
2.2 km távolságra a belvárostól.
További részletek a szállodáról: Carolina Apartman
A Hotel Wien az M1/M7-es autópálya Bécs/Balaton felől érkező bevezető szakasza mellett található, ezért ezekből az irányokból nagyon jól megközelíthető, de a belváros is mindössze 10 percre van. A közelmúltban feljújítottuk és klímaberendezéssel láttuk el szállodánkat.
3.9 km távolságra a belvárostól.
További részletek a szállodáról: Wien Szálló
A Victor Apartman-Hotel ideális mindazok számára, akik igényes szálláshelyet keresnek kedvező áron, Budapest belvárosában, a turistalátványosságokhoz közel.
2.2 km távolságra a belvárostól.
További részletek a szállodáról: Victor Apartmanok
A Budai Hotel Buda zöldövezetében fekszik, mindössze 5 kilométerre Budapest központjától, és az Erzsébet-hídon keresztül busszal közelíthető meg. A családias hangulatú szálloda étterméből és nagy teraszáról varázslatos kilátás nyílik a városra.
5.6 km távolságra a belvárostól.
További részletek a szállodáról: Budai Hotel
A Hotel Metro Budapest belvárosában található, a Nyugati Pályaudvar és a Westend City Center üzletközpont közvetlen szomszédságában. A felújított háromcsillagos szálloda 16 nemdohányzó szobával, étteremmel és bárral, kellemes környezettel várja vendégeit.
1.7 km távolságra a belvárostól.
További részletek a szállodáról: Hotel Metro
Budapest pesti oldalán, a Nyugati Pályaudvar közelében található az Ibis Budapest Váci Út Hotel, a Váci út és a Dózsa György út sarkán, a 3-as Metró Dózsa György úti megállójánál; metróval a városközpont pár perc alatt elérhető.
2.9 km távolságra a belvárostól.
További részletek a szállodáról: Ibis Szálloda Budapest Váci Út
